Hiába olvasgattam könyveket a baba gondozásáról, és hiába láttam közelről a legjobb barátnőmet anya szerepben, engem – bevallom – meglepetésként ért a szülés után, hogy ezt a lényt nekem kell táplálnom. Tudtam racionálisan, de valahogy ez a racionális tudás nem ment át teljesen érzelmileg. Nagyon furcsa érzés volt, hogy nem magától értetődő ez a szerep, és az sem, hogy mit kell tennem. Ha nem lett volna egy csecsemős nővér, akit megkértünk, hogy foglalkozzon velünk, nem is tudom, hogy éljük túl az első napokat. Fogalmam sem volt róla, hogy mikor kell megetetni, és hogyan, mivel. Pedig esküszöm művelődtem, tudtam, mi az az előtej, és hogy abból kevés is elég, de nem tudtam, hogy milyen gyakran kell megkínálni a babát – aki többnyire aludt egész nap – és arról sem volt fogalmam, hogy jött-e neki valami, jól lakott-e, az elég-e. Többször mellre tettük a nővérrel, de csak nem akarta bekapni. Nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz, hiszen ez olyan természetes dolog. Majd előkerült a bimbóvédő, amit már bekapott, de még úgy sem tudtam, hogy elég-e neki, amit kap. Fene se tudja miért, még tápszert is kapott, meg vizet, szóval úgy érzem, így utólag, hogy nagyon nem voltam a helyzet magaslatán, és talán ha ott kicsit jobban átlátom a dolgokat, nem teszek fel bimbóvédőt, nem adok tápszert már első nap, hanem kitartóan próbálom szoptatni, talán könnyebben beindult volna a tejem. Ez sosem fog kiderülni, és különben is happy end lett, szóval mindegy is.
Szívás a szoptatással
2011.08.16. 17:22 :: banánhal
Szólj hozzá!
Címkék: szoptatás fejés anyatej bimbóvédő
Cumi vagy nem cumi?
2011.08.09. 21:56 :: banánhal
Szólj hozzá!
Címkék: cumi ujjszopás
Magabiztosság és sírni hagyás
2011.07.13. 21:17 :: banánhal
A sírni hagyás az alfája és omegája a gyereknevelésnek. Innen kezdődik minden és ezen múlik minden, ami a nevelést illeti. Kis korban. Erről részletesen nem írnak azok a könyvek, amiket olvastam. Hozzáteszem, nem volt sok belőlük. Pl. A suttogó titka teljesen híján van a konkrétumoknak, de arra jó, hogy vmi általános elképzelést elültessen az emberben a rugalmasan szigorú napirendről, ami nem mellesleg szerintem nagyon hasznos, és számomra is ez a szimpatikus út. Ranschburg tanár úr (RIP) pedig nagyon szépen ír arról, hogy miért ne hagyjunk egy gyereket sírni. Azt írja, hogy a kisbaba sírással kommunikál, és most tanulja meg, hogy a világ reagál-e a sírására, azaz rá. Fontos, hogy lássa, hogy érdemes sírni, érdemes az érdekeit érvényesíteni, és azt is fontos látnia, hogy az anyukájára mindig számíthat. Nagyon szívemből szól ez a gondolat, és én is azt gondolom, hogy kegyetlenség nem tisztelni egy kisbaba akaratát. Az árvaházakban állítólag nem is sírnak a gyerekek, mert tudják, hogy nincs miért… Ennek ellenére nem gondolom, hogy mindig ugrani kell, ha sírni kezd a baba, mert nagyon hamar rájön, hogy hogyan ugráltassa a szüleit, és sok mindent viszont nem tanul meg ezáltal, ami fontos lenne mindenkinek. Tehát a lényeg, hogy mikor hagyjuk sírni a gyereket. Ez viszont annyira szubjektív, és sok mindentől függ, amit valóban nem lehet részletekbe menően leírni egy könyvben. Ezt egy anya érzi, és szerintem itt sok minden dől el az anyaságára vonatkozóan. (Lsd. meleg korlátozó szerep.) Ami fontos: hogy ne csak tudatból reagáljunk, hanem ösztönösen is tudjunk azonosulni a döntésünkkel. Belülről kell érezni, és nem kétségbeesetten odamenni vagy nem odamenni. Csak nyugodtan!
Szólj hozzá!
Címkék: nevelés magabiztosság sírni hagyás baba sírás
Szülésről egy kis gondolat
2011.06.19. 22:39 :: banánhal
A szülésről nem szeretnék hosszan értekezni. Meg nyilván ezen már mindenki túl van, aki erre a blogra tévedt.
Az a tapasztalatom, hogy erre is egy komoly biznisz épült, sok túlzással. Szerintem, nem kell erre azért annyit készülni, mint ahogy sokan gondolják. A lényeg, hogy tudni kell, mikor kell bemenni a kórházba, mit kell vinni (lista!), és hogy fájni fog, de kibírható.
Utóbbi egy közhelynek hangzó, ám fontos tudás. Fontos a hozzáállás: sok testünkkel kapcsolatos dolog is agyban dől el. Sok szüléses rémsztorit hallottam a kibírhatatlan fájdalomról. Persze nyilván nem tud senki olyan erősen koncentrálni, hogy a végén ne fájjon egy szülés, de ha tudod, hogy pont annyira fáj, ami még kibírható számodra, az egy hasznos információ. Ha beépül. Ezen kívül hallottam olyat is, aki nem a fájdalmat hangsúlyozta, és nagyon szépen adta elő a szülését. Na, az sokszor eszembe jutott szülés előtt, és segített abban, hogy ne rettegjek. (nagyon) :-)
Amúgy meg az lett volna igazán hasznos, ha még terhesség előtt szól valaki, hogy gyúrjak rá a gátizomtornára. Terhesség előtt, szülés után igencsak fontos. És ezzel nem vagyok egyedül...
Szólj hozzá!
Címkék: szülés
Óvatosan a tanácsokkal
2011.06.19. 22:11 :: banánhal
Ha olyan anyukákkal beszélek, akik problémákkal küszködnek gyereknevelés terén, mindig megállapítják, hogy milyen szerencsém van a kislányommal. Ha olyanokkal kerülnek szóba az alapvető – evési/alvási/”ellevési”/sírási – paraméterek, akik sikerrel vették ezeket az akadályokat, többnyire büszkék magukra. Valahol a kettő közt lehet az igazság.
Szerintem a jó anyaság ott kezdődik, hogy az ember elég felnőtt, és jól van. Nem szorong, kiegyensúlyozott. Többnyire. (Nyilván nem minden nap minden pillanatában, de alapvetően jól érzi magát a bőrében az illető.)
Vezetőket, szülőket sokan, sokféleképpen osztályozták már. Nekem szimpatikus a hidegség/melegség és a korlátozás/engedékenység mentén alapuló kategorizálás. Tehát eszerint az elmélet szerint négyféle típus létezik: a meleg-engedékeny, a meleg-korlátozó, a hideg-engedékeny, és a hideg-korlátozó. Szerintetek, melyik a nyerő párosítás? A meleg-korlátozó. Azaz a melegszívűség, és az elárasztó szeretet elengedhetetlen, de önmagában kevés. Ha a szeretet jegyében „elfelejtünk” tiltani, nevelni, nagy eséllyel lesz egy rossz esetben neveletlen gyerekünk, aki hamar átveszi az irányítást felettünk, jobb esetben pl. „csak” nem fogja kihozni magából a maximumot felnőtt korában. Ott ahol pedig nem a szeretet jegyében telik a gyereknevelés, nyilván nehéz lesz egészséges lelkű gyerekeknek felnőni. Ezek a kategóriák nyilván nem vegytisztán elkülöníthető viselkedésminták, és az is valószínű, hogy nem könnyen befolyásolhatóak, de nem árt ilyeneken is gondolkozni abban az esetben, ha az ember érdeklődik a téma iránt… Nekem tetszik ez a gondolat.
A melegszívűség szerintem adott az olvasóknál. Legalábbis úgy képzelem, olyanok olvasnak ilyen blogokat, akik a lehető legjobbat szeretnék nyújtani magukból a gyereküknek.
Még annyit a tanácsosztogatásról, hogy óvatosan kell az ilyesmit. Egyik tanács valakinek bejön, másnak nem, sőt frusztrálóan hathat. Plusz szinte képtelenség egy idegen gyerekre vonatkoztatni azt, ami a saját gyerekemnél bejött. Ezen kívül egy igazi jó tanács akkor lesz használható, ha teljesen részletekbe menő, és konkrét helyzetekre ad választ. Ennek ellenére szükség van a tanácsokra. Egy kezdő kismama szerintem azzal teszi a legjobbat a gyerekének és magának, ha sok helyről tájékozódik, és abból – az ösztönei mentén – összerak magának egy utat.